kaoi
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
hide
 
The GazettE
 
Phantasmagoria
 
X-japan
 
Egyéb
 

CSS Codes

Történet

2002 elején alakult, 5 emberrel (Uruha, Reita, Aoi, Ruki, és Yune)

Áprilisban kiadták az első albumot, a Wakaremichit, közben azon dolgoztak, hogy különféle eseményeken rész vegyenek, és hirdessék a nevüket.

Októberben megtartották az első koncertjüket.

2003 elején Yune bejelentette, hogy kilép. Azonnal felváltotta őt Kai, és aláírtak egy szerződést a PS Company-val. Kiadták az első mini-albumukat Cockayne Soup-ot. Az évben részt vettek a Beauti-Fool's Festiválon más együttesekkel, mint a Merry és a D'espairsRay-el. Az évben részt vettek a Beauti-Fool's Festiválon  a Merry-vel és a D'espairsRay-el.

2004-ben két DVD-t kiadtak, megjelent az első maxi-albumuk, a Disorder. Decemberben újra részt vettek az évi Beauti-Fool's Festiválon és tartottak egy rövid körutat.

2005-ben állandó utazással, beutazták szinte egész Japánt. Év végén részt vettek a "PEACE & SMILE CARNIVAL TOUR 2005"-ben, később kiadták a Cassis-t.

2006 forgalmas év volt a számukra. Megváltoztatták a nevüket, kiadtak egy új albumot, a Nil-t, és azonnal belekezdtek egy hatalmas körútba. Átutazták egész Japánt, több mint 30 koncerttel. Július végén felléptek Németországban, októberben megjelent a hivatalos honlapjuk angolul elérhető verziója is.

2007-ben az első körútjuk júliusban kezdődött, mely nyárra és őszre is kiterjedt. A második körút télen folytatódott. Az európai rajongók örömére a The GazettE bejelentette, hogy visszatér Európába és bejelentettek egy rövid körutat, Németországon keresztül Franciaországba, Finnországba, és Angliába...

2008 februárjában kiadták a Gurent, majd bejelentették, hogy augusztusban új DVD-t és ősszel egy új kislemezt adnak ki, a Leech-et.

2009-ben új kislemezt adtak ki, a Distress and Coma-t, majd a következő nagylemezüket, a DIM-et. Ezt egy turné követte Japánban, melynek utolsó koncertje a Saitama Super Arena-ban volt. Októberben új kislemezt adtak ki, a Before I Decay-t, majd december 24-én karácsonyi koncertet adtak HYMN OF THE CRUXIFIXION címmel.

2010 márciusában a banda megkezdte a The End of Stillness a fan klub turnét.
Ez után, a zenekar bejelentett egy új turnét, a NAMELESS LIBERTY SIX BULLETS-t, ami július elején kezdődött a Nippon Budokan-ban. 2010. augusztusában kiadtak egy DVD-t tíz promóvideójábó, aminek a címe FILM BUG II lett. Ez után jelentették be, hogy átmennének a King Recordstól a Sony Music Recordshoz egy újabb single-jükkel, a Shiver-rel.
A single megjelenése után a zenekar bejelentette a NAMELESS LIBERTY SIX BULLETS turné végét, ami a Tokyo Dome-ban lesz, és két új kislemezt, a Red-et, mely szeptember 22-én jelent meg és a Pledge-t, ami december 15-én fog megjelenni.


 

 

 

 

 

 

 

 

 
Chat
 
Számláló
Indulás: 2009-09-27
 
Buttonok

Saját buttonunk:

Cseréink:

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.